''' '''



TÁMOP

 

A Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata


Ezen Szervezeti és Működési Szabályzat a Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola tanulói, tanulóközösségei által létrehozott diákönkormányzat szervezeti felépítését és működési rendjét szabályozza. A diákönkormányzat legfelsőbb fóruma a diákköz-gyűlés. A közgyűlést tanévenként kétszer hívjuk össze.

I. A diákönkormányzat célja, feladata

  • A diákönkormányzat feladata, hogy tagjainak érdekeit képviselje, az érintett tanulók érdekében eljárjon.
  • A diákönkormányzat tevékenysége a tanulókat érintő valamennyi kérdésre kiterjed.
  • A diákönkormányzat a tanulói érdekképviseleten túl részt vesz az iskolai élet szervezésében is.

  • II. Fő célkitűzéseink

  • Demokratikus életformára nevelés.
  • Segíteni a tanulókat jogaik megismerésében, gyakorlásában.
  • Az iskolai közösségi élet szervezése.

  • III. A diákönkormányzat tagjai

  • A diákönkormányzat felnőtt vezetőinek létszáma: 1 fő. A diákönkormányzat gyermek vezetői: minden osztály - ( 4.o - 8.o-ig ) – 2 fő
  • A diákönkormányzat minden tagjának joga a tisztségviselők megválasztásában részt venni, mint választó és, mint választható személy.
  • A diákönkormányzat minden tagjának joga a diákönkormányzat bármely tisztségviselőjéhez kérdést intézni, és arra érdemleges választ kapni.

  • A diákönkormányzat vezetősége

  • Az iskolai diákönkormányzat vezetőségét a diákönkormányzat tagjai egyénileg, titkos szavazással választják meg.

  • A diákönkormányzat vezetőségének feladatai:

  • megválasztja a vezetőség tisztségviselőit,
  • megválasztja a diákönkormányzatot képviselő személyeket az iskola igazgatóságával, a nevelőtestülettel való kapcsolattartásra, illetve az iskolaszékbe,
  • részt vesz a tanulók szabadidős, tanórán kívüli iskolai programjainak megszervezésében,
  • tagjain keresztül tájékoztatja a tanulóközösségeket az igazgatóság tevékenységéről, döntéseiről,
  • a tanulóközösségek javaslata alapján felkéri a diákönkormányzat munkáját segítő nagykorú személyt,
  • elfogadja a diákönkormányzat éves munkatervét,
  • a nevelőtestület véleményének figyelembevételével dönt az egy tanításnélküli munkanap programjáról,
  • évente egy alkalommal megszervezi a diákközgyűlést, amelyen áttekintik a diák jogok érvényesülését.

  • A diákönkormányzat vezetőségének kötelessége, hogy

  • személyi döntései, a szervezeti és működési szabályzat, valamint az
  • éves munkaterv elfogadása előtt kikérje az őt megválasztó tanulóközösségek, tanulók véleményét,
  • évente 9 alkalommal a diákönkormányzat tagjait összehívja és tájékoztassa a vezetőség által végzett munkáról.

  • Diákönkormányzat tisztségviselőinek feladatai:

    a. DÖK diákvezetője:
  • Folyamatos kapcsolattartás és információcsere a diákönkormányzat munkáját segítő nagykorú személy és a tagok között.

  • b. Sportfelelős:
  • Folyamatos kapcsolattartás a testnevelő tanárokkal és a szabadidő - szervezővel.
  • Tájékoztatja a diákokat az iskolai sporteseményekről és rendezvényekről.


  • c. Környezetvédelmi felelős:
  • Folyamatos kapcsolattartás a tisztasági versenyt értékelő pedagógusokkal.
  • Tisztasági verseny pontozásán való folyamatos részvétel és az értékelés nyilvántartása.


  • d. Kulturális felelős:
  • Hagyományőrzés ápolása.
  • Közreműködés az iskolai rendezvények szervezésében.
  • Szellemi vetélkedők szervezése.
  • Pályázatok hirdetése.


  • Képviselet kapcsolattartás:
  • A diákönkormányzatot az iskola igazgatóságával, a nevelőtestülettel való kapcsolattartásában, tárgyalásokon a diákönkormányzatot segítő nagykorú személy képviseli.

  • A diákönkormányzat vezetőségének megbízatása 2014/2015-es tanévre szól.

    Diákönkormányzat feladatainak részletes eljárási rendje

    Iskolarádió:
  • Működtetése a diákönkormányzat elnökének feladata.
  • A stúdiósok reggelente – 7 óra 30 perctől 7 óra 45 percig zenét szolgáltatnak.
  • Egyéb információközlés tanítási idő alatt lehetséges, amit a diákönkormányzat elnöke vagy az ő engedélyével rendelkező személy tehet meg.

  • Gyermekügyelet.

    Időszakos, alkalomhoz kötött:

    a)Farsang:
  • Diákönkormányzat feladata:

  • Belépők, tombolajegyek árusítása felső tagozatban osztálytitkárok segítségével.
  • Tombolatárgyak szétválogatása, csomagolása.
  • Jelmezversenyre sorszámok elkészítése, iskola feldíszítésének irányítása.

  • b) Papírgyűjtés:
  • Évente egy alkalommal ( tavasszal ) szervezünk papírgyűjtést. - Időpontjának kijelölése legalább két héttel előtte történik. - Időtartama 1 nap.


  • c) Gyereknap:
  • Diákönkormányzat tanítás nélküli munkanapja.
  • A napi programok összeállítása: sportvetélkedők, elméleti vetélkedők, ügyességi versenyek, Ki Mit Tud.
  • Különböző versenyek, vetélkedők díjazása, értékelése ( tavaszi papírgyűjtés, éves környezetvédelmi vetélkedő, tisztasági verseny ).

  • Záró rendelkezések
  • A szervezeti és működési szabályzat módosítását a diákönkormányzat bármely tagja kezdeményezheti.
  • A szervezeti és működési szabályzatot a tagok véleményének meghallgatása után a diákönkormányzat vezetősége fogadja el, majd az a nevelőtestület jóváhagyása után lép életbe.